HTML

E85 - bioetanol mindenkinek

Hagyományos benzines autók etanolos használata. Az E85 és felhasználásának lehetőségei, tuning, átalakítások, tények és tapasztalatok.

ÜZEMANYAG

ÜZEMANYAG KERESŐ
Szolgáltatásokat is  
           


Totalcar

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat

Ha kérdésed, vagy észrevételed van írj bátan!

Épülő etanol gyárak - Kaba

2010.07.19. 08:05 :: Égő Ákos

Az év első felében a tervezett Dunaföldvári, a Dunaalmási és a Kabai etanol üzem került a kiemelt beruházások közé. Arra gondoltam érdemes utána járni, hogy állnak a projektek most. Egy cikkben szerettem volna összefoglalni, de a kutatás közben kiderült az anyag több mint amire számítottam. Ezért mindegyik üzemről készül egy írás, majd az egyetlen működő üzem a Hungrana sem marad ki.
Most első körben a kabai Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt és előzménye következik:

 

Hazánk legnagyobb cukorgyára a Kabai Cukorgyár 1976-78-ig állami beruházással épült. Kezdetben közel 1000 főnek adott munkát majd a nyolcvanas évek végi privatizáció után ez a létszám 200 alá csökkent. Az új tulajdonos az Angol - Francia EASTERN Sugar csoport lett mely a gyár bezárásáig irányította a munkát. Mielőtt felszántották és sóval hintették be az üzem Európa egyik legkorszerűbb gyára volt, például olyan infravörös ellenkörzési rendszere volt, hogy a műszaki igazgató akár otthonából a reklámok alatt számítógépen is ellenőrizhette a működést. Más üzemek napi átlagos 5-6 ezer tonna cukorrépa feldolgozás mellett a kabai gyár 12 ezer tonna feldolgozására is képes volt. Körülbelül 1.300 tonna EU I. és II. minőségű kristálycukrot gyártottak naponta. A gyár környéki 11 ezer hektár termőterületéről 2003-ban fél millió tonna répát szállított be 200 teherautó. 


Szerencs két évvel élte túl Kabát

2007-ben mégis megjelentek a betondarálók a gyár területén és gyakorlatilag a földel tették egyenlővé. A katasztrófát máig nem heverte ki a város egész családok lettek munkanélküliek. A gyárra épülő mezőgazdaság, fuvarozás is gyakorlatilag megsemmisült, Kaba évi 220-250 millió forint helyi adó bevételtől esett el, ez a városi költségvetés negyede volt.

MAGYAR CUKORGYÁRTÁS HALÁLA
A rendszerváltáskor tizenkét cukorgyár működött Magyarországon, 2004 után már csak öt üzem maradt. 2006-ban bezárt a kabai gyár, mire a gazdák huszonöt százaléka felhagyott a termesztéssel. 2007-ben a fennmaradt négy gyár közül háromra került lakat így a gazdák további ötven százaléka szüntette be a termelést. Mára csak a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára üzemel ami neve ellenére nem magyar. A mi szempontunkból érdekesség hogy tulajdonosa az osztrák Angrana a hazai E85 gyártó a Hungrana anyavállalata.

A halálozási dátumok:

  • 1997 - Ercsi (Agrana -Magyar Cukor Zrt )
  • 1997 - Mezőhegyes (Eastern Sugar)
  • 1997 - Sarkad (Eastern Sugar)
  • 1999 - Sárvár (Agrana -Magyar Cukor Zrt )
  • 2000 - Selyp (Eridanai Béghin-Say)
  • 2002 - Ács (Agrana -Magyar Cukor rt )
  • 2004 - Hatvan (Nord Zücker AG)
  • 2006 - Kaba (Eastern Sugar)
  • 2007 - Szolnok (Nord Zücker AG.)
  • 2008 - Szerencs (Nord Zücker AG.)
  • 2009 - Petőhőza (Agrana -Magyar Cukor Zrt )

A kabai lavina azzal indult, hogy 2006 július 1-én a cukor felvásárlási ára drasztikusan csökkent. Ez pedig azért történt mert Ausztrália, Brazília és Thaiföld sérelmezte, hogy az Európai Unió a cukorexport támogatásával tartja fenn az Unión belüli magas cukorárakat.

Pert indítottak a Világkereskedelmi Szervezet szabályainak felrúgása miatt, és meg is nyerték. Az Európai Bizottság ennek hatására úgy döntött, a termelés csökkentése érdekében négy év alatt harminchat, illetve negyven-negyvenkét százalékkal mérsékli a cukor, illetve a cukorrépa referenciaárát, emellett korlátozza, majd megszünteti a cukor intervenciós felvásárlását. A termelők és a feldolgozók veszteségének kompenzálása érdekében többféle támogatás bevezetéséről is határozott az unió.

Ezek után a külföldi tulajdonos gyakorlatilag eladta a cukor kvótát az EU-nak. Az Eastern Sugar Csoport vezérigazgatója Matthew Trilling, nyilatkozat a szerint a megváltozott helyzetben az EU-nak nincs többé szüksége a kabaihoz hasonló cukorgyárakra. Az Eastern Sugar csoportnak 5 gyára volt a régióban: 3 cseh, 1 szlovák és a magyar. Az összesen nyolcszáz dolgozót foglalkoztató gyárak mindegyike erre a sorsra jutott.

A kvóta eladás feltétele, hogy utána minden technológiát fel kell számolni ami a cukorgyártással kapcsolatos lehet, nehogy valamikor újra lehessen gyártani. Tudomásom szerint gyártás egy részét eladták az ukránoknak akiknek mint EU-n kívülieknek értékesíteni lehetett. Minden mást ami a gyártási technológiával kapcsolatos, még az épületeket is meg kellett semmisíteni.

A történet nagyon emlékeztet az 1759-1959-ig működő Nyugat-magyarországi Brenbergbánya esetére amikor egy virágzó szénbányászatot söpörtek el véglegesen pár hónap alatt. A tárnákat berobbantották és véglegesen megszüntettek minden bányászattal kapcsolatos tevékenységet. A rá épülő háttéripar is az egyik napról a másikra megszűnt, a munkások a szó szoros értelmében belepusztultak. Amit kétszáz év alatt az itt dolgozók építettek, az pár nap eltűnt. Egyik nap még dolgoztak másnapra berobbantották a bányát. A környék egy saját állam volt, saját kezelésű szociális otthonnal, művelődési házzal, dalárdával, fúvószenekarral, talán az egyetlen hely ahol a templom és a kocsma egy épületben volt. Az akkori döntés értelmét máig nem tudni pontosan, az öregek arról beszélnek hogy nem nézte jó szemmel a politika a határ közeli jó viszonyt. Máig is sok szén van csak a berobbantott bányákat már nem érdemes újra feltárni. Ha valaki arra jár nézze meg a Bányászati Emlékmúzeumot (9408 Óbrennbergi u. 14.) és beszélgessen a helyi idősekkel sok érdekeset fog megtudni. Persze akkor politika volt, ma pedig a gazdasági érdekek hozták a döntést, de a végeredményen semmit sem változtat.

Kabán a volt cukorgyár területén csak olyan létesítmények maradhattak meg amik nem csak a cukorrépa feldolgozására alkalmasak, úgy mint, csomagoló, raktár, irodaház, erőmű. Egyébként a felszámolás után a csomagoló még működött a raktáron lévő cukrot dolgozta fel, sőt tudomásom szerint bérmunkában külföldi cukrot most is csomagolnak. A saját erőmű biomassza befogadására is alkalmas annak idején a gyártás összes energia szükségletét fedezte főszezonban, szezonon kívül visszatáplálták az energiát. 

A megmaradt infrastruktúra és a kihasználatlan mezőgazdasági kapacitás egyértelműsíti az alternatívák keresését. Ilyen alternatíva a Bioetanol-biogáz-kiserőmű komplexum melynek megvalósításán az Első Magyar Bioetanol Kft. fáradozik. A kezdeményezés nem új születű. Már a virágzó cukorgyár idején is felvetődött a kukorica feldolgozás gondolata, terveztek ilyen projektet. Míg a cukorrépa feldolgozás szezonális a kukorica hálás, jól raktározható, az üzem szezonon kívüli szabad kapacitásának felhasználására ideális lett volna. Ma már nincs cukorrépa feldolgozás, viszont erőforrás lenne még több mint akkor, Az 2006-ban alapított Első Magyar Bioetanol Kft. már a kezdetben beadta az engedélyeztetési terveket amiből máig sajnos nem sok minden valósult meg. A környékbeliek nagyon reménykednek az E85 üzemben de sajnos egyre kevésbé látják reálisnak.

A történet talán mégsem ért véget ugyanis 2010. március 18. Magyar Közlönyben megjelent 61/2010. (III. 18.) Korm. rendelet szerint Az EM-Bioetanol Kft. Bioetanol-Biogáz-Kiserõmû projektet kiemlet beruházásnak nyilvánította. Az NFGM/1713/2010 számú tervezet mindenki számára megtekinthető.

Mi az, hogy jelentős beruházás?
Nemzetgazdaságilag jelentős beruházások hatósági eljárásainak egyszerűsítése és gyorsítása, amely csökkenti a működő-tőke beruházások adminisztratív terheit. A gyorsított ügyintézés erősíti a közigazgatás szolgáltatási jellegét, amely ösztönzőleg hat a Magyarországon megvalósuló vagy megvalósítani tervezett beruházásokra. (NFGM/1713/2010)

"A beruházást megvalósító projekt-cég alapítói Hajdú-Bihar megye jelentős agrár-vállalkozói, akik saját kapacitásaik és az általuk integrált több száz mezőgazdasági termelő révén rendelkeznek azzal az erővel, képességgel, amely a biztonságos nyersanyagellátó rendszer működtetéséhez szükséges." - olvasható a www.embioetanol.hu oldalon.

A tulajdonos:

EM-Bioetanol Kft.
4183 Kaba, Meteorit út 5.,
Cégjegyzékszám: 09-09-012722
Statisztikai szám: 13764461-1592-113-09
Adószám: 13764461-1-09
Közösségi adószám: HU13764461
Telefon: 54/ 520-500 
Fax: 54/520-501
E-mail:info (a) embioetanol.hu



Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

EM-Bioetanol Kft. fő tevékenysége etilalkohol és biogáz gyártás lenne valamint ezzel kapcsolatosan kis erőművet üzemeltetne (szerintem a kis erőmű a már meglévő cukorgyári hagyaték). Barnamezős beruházás bár a tervek szerint a cukorgyár meglevő infrastruktúráját is hasznosítanák (külterület 0513/3 hrsz. ingatlan). A bioetanol előállítási technológiája a Hungranához hasonló fermentációs technológia. A tervezett technológiája a későbbi II. generációs bioetanolt termelésre történő átállásra is alkalmas.

A tervek szerint 288.000 tonna kukoricából évi 101.123 m3 bioetanolt, 55.400 MW villamos energiát és 2.376 tonna csíraolajt állítanának elő. A termelt bioetanolt mind a hazai, mind a külföldi piacon tervezik értékesíteni.

Összesen 90 dolgozót foglalkoztatnának (bioetanol üzem: 42, biogáz üzem: 13, kis erőmű: 12, egyéb, irodai: 23 fő) de nyilvánvalóan a gyártással kapcsolatban a környék mezőgazdasága és a szállítás is érintet lenne ismét, így további 700-800 főnek is munkát teremtene a gyár. A környéken több mint 40 ezer hektár kiváló minőségű föld alkalmas kukoricatermelésre, 100.000 tonna kukorica 10 km-en belül teremne. Az alapanyagok egy részét közvetlen beszállítással, deponálás és átrakás nélkül dolgoznák fel. A helyi tárolási kapacitás 30 napi működést biztosítana.

A hivatalos engedélyek tekintetében az Egységes Környezethasználati Engedély és az építési engedély is jogerős, tehát (pl. a dunaföldvári üzemmel ellentétben) elvi akadálya nincs az építkezésnek. Mi oka van hát hogy a területen nem szorgoskodnak az építőmunkások?

A válasz nagyon egyszerű: a pénz.

A jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez a beruházásoknak, ráadásul a mezőgazdaságra épülő vállalkozás esetében sok a komoly bizonytalansági tényező kiszámíthatatlan a megtérülés. Rengeteg pénzről beszélünk, és bár a Sárrét összefogása ezen a területen példamutató, mégsem úgy mennek a dolgok ahogy kéne.

Az építés az eredeti tervek alapján 2008. október 1. – 2010. december 31. között történne. Ennek realitása szinte semmi, mert bár már rengeteg pénzt fordítottak a terület régészeti feltárásaira a meglévő épületeket csak számítógépes rajzon látni. A következő pár hónapban már nem történik csoda az biztos.

Én azért reménykedem, és megpróbálom megkeresni az illetékeseket a témában. Remélem - és a kabaiak is remélik - lesz még folytatás.

5 komment

Címkék: etanol cukorgyár kaba első magyar bioetanol kft etanol gyár

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szsrobert 2010.07.19. 10:57:25

Eddig csak a cukorgyárakat zárták be.
Minden sorra fog kerülni. :-(

Higany 2010.07.19. 18:15:55

Gyalázat ami történt, remélhetőleg a kár enyhíthető.
Szerintem az erőművet is leszerelték nemrég. Felújították nem kevés pénzből nagyon jól, rá pár évre bezárták. Aki elbontotta az meg kb kilóra adta el a berendezéseket.

zadizs 2010.07.21. 14:12:56

Elég érdekes dolog zajlik itt Szerencsen is. Mivel a Tokaj Történelmi Borvidékhez tartozunk így nem engednek semmilyen ipart telepíteni Szerencsre. Pedig itt is volt szó a bioetanol gyártásról. Gyakorlatilag Szerencs egy ipari kis település, ha csak a cukorgyártásból indulunk ki, ami 120 éven keresztül működött. Nem beszélve a csokoládé gyártásról, ami szintén megszűnt már. Ezért nevetséges mikor a környezetvédelemre hivatkozva elutasítják az összes ipari fejlesztést.

IQLight 2010.08.01. 09:27:10

Jó poszt, tetszett nagyon. Várom a folytatást!

BravaV6 (törölt) 2010.08.08. 08:52:00

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Jól összeszedett poszt, én is várom a folytatását.
süti beállítások módosítása